Bemutatkozott a Black Shark 3 széria

Android Hírek   |   2020.03.03 - 19:54   |   Írta: ARPII   |   457
03. márc Bemutatkozott a Black Shark 3 széria

Itt vannak az új gamer mobilok.

A Black Shark eléggé meglepte a közönséget még 2018-ban, ugyanis akkor még nemigen voltak ilyen mobilok a piacon. A széria folytatódott is 2019-ben, idén pedig két telefont is elhoztak nekünk, a Black Shark 3-at és a Black Shark 3 Pro-t. Ahogyan az 2020-ban elvárható, az új fekete cápa is a Qualcomm Snapdragon 865-ös 5G képes lapkáját használja, amihez jár egy negyedik-generációs folyadékhűtés is, a minél gördülékenyebb játékmenet érdekében.

 

A mobil töltési képességeivel is kiemelkedik, ugyanis akár 65W-al is tölthetjük USB-C-n keresztül, valamint egy egyedülálló szabadalmaztatott mágneses porton keresztül is elláthatjuk energiával, ami 18W-ra is képes. A Black Shark 3 egy 4 720 mAh-ás akkumulátorral rendelkezik, míg a Pro modell egy 5 000 mAh-ás telepet kapott. A cég állítása szerint minkét eszközt 50%-ra tudjuk tölteni 12 perc alatt, ha pedig teljesen tele szeretnénk, akkor csupán 38 percet kell majd várnunk.

A két mobil kijelző téren is eltér egymástól, a Black Shark 3 ugyanis egy 6,67 colos FHD+ felbontású OLED panellel rendelkezik, míg a Pro verzió egy 7,1 colos 3 120x1 440 felbontású OLED megjelenítőt kapott. Az új páros pedig 270 Hz-es érintésérzékeléssel rendelkezik, aminek 24 milliszekundumos a késleltetése.

 

Sajnos ne számítsunk 120 Hz-es képfrissítésre a két cápánál, ahogyan azt az Asus ROG Phone 2-nél vagy a Galaxy S20 szériánál is láthattuk, viszont mind a két mobil megkapta a 90 Hz-es képfrissítést, ami az árcédulát illetően még mindig nagyon jó. További jelentős fejlesztések történtek kamera fronton is, ahol egy 64MP-es főszenzorra, egy 13MP-es ultra széles látószögű szenzorra és egy 5MP-es mélység érzékelő szenzorra számíthatunk majd. Az előlapon egy 20MP-es szelfikamera áll majd rendelkezésünkre, amit a méretes kávában helyeztek el a sztereó hangszórók mellett.

És mit ér egy gamer mobil, gamer funkciók nélkül? Szerencsére itt sem kell szégyenkeznie a duónak, ugyanis mindkettőjük kijelzőjén található négy nyomásérzékeny pont, amik rengetek plusz funkciót adhatnak a játékosnak. Itt azonban nem áll meg a tudomány, ugyanis kettő dedikált gamer gombot is kaptak a telefonok, amihez hasonlót már láthattunk a konkurenciánál is. Ezek azonban nem csak kapacitív pontok, hanem valós „klikkelhető” gombok, amit sokat hozzáadnak majd a játékélményhez.

 

A Black Shark 3 ma, azaz március 3-án jelenik meg Kínában, a Pro pedig rá egy héttel, március 10-én. A cég megnyugtatott mindenkit, hogy a közeljövőben számíthatunk majd egy nemzetközi megjelenésére is.

Árak tekintetében $501-t (kb.: 150 000 Ft) kell majd otthagynunk a 8GB/128GB-os modellért, $544-et (kb.: 163 000 Ft) a 12GB/128GB-os verzióért és $573-t (kb.: 172 000 Ft) a 12GB/256GB-osért. A Pro modell emellett $673-ról (kb.:202 000 Ft) indul majd 8GB RAM-mal és 256GB belső tárhellyel, a kimaxolt modell pedig $716-ba (kb.: 215 000 Ft) fog kerülni, ezért pedig 12GB RAM-ot és 256GB belső tárhelyet kapunk majd. Ti mit gondoltok az új Black Shark mobilokról? Írjátok meg nekünk kommentben!

 

Forrás: AndroidAuthority

 

Kapcsolódó cikkek:




Kommentek megjelenítése