Vízállóság és tripla kamera - Samsung Galaxy A41

Android Hírek   |   2020.04.11 - 11:55   |   Írta: ARPII   |   228
11. ápr Vízállóság és tripla kamera - Samsung Galaxy A41

Kedvező ár és tudás egy helyen.

A Samsung tegnap, azaz április 10-én jelentette be a Galaxy A41 európai árazását és megjelenését. Egyelőre még csak a német árakat tudjuk, ami €299 (kb.: 105 000 Ft) lesz, és májustól lehet majd megvásárolni.

A sajtó nem igazán beszél a telefon talán egyik legnagyobb feature-jéről, ami nem más mint az IP68-as víz ás porállóság. Ez igencsak ritka a középkategóriás szegmensben, sőt néha még a zászlóshajók is nélkülözik, ezt a már elengedhetetlennek vélt funkciót. Maga a tanúsítvány annyit jelent, hogy a mobilt nyugodtan tarthatjuk víz alatt is 1,5 méterig legfeljebb 30 percen keresztül. Technikailag ugyan lehetséges, hogy a Samsung elvegye ezt a funkciót az európai modellektől, de ezt nem tartjuk valószínűnek. Biztosat pedig csak akkor mondhatunk, ha a telefon már a boltok polcaira kerül.

 

Kamera téren sem kell szégyenkeznie a mobilnak, ugyanis három szenzort is kapott a hátlapon. Egy 48MP-es főszenzort, egy 8MP-es ultraszélest és egy 5MP-es mélységérzékelőt. A szelfikért pedig egy 25MP-es lencse felel, amit egy könnycsepp alakú notch-ban helyeztek el.

 

A telefon többi része már csak a középkategóriának felel meg maximum, de oda is lett árazva, így ez nem meglepő. A GSMArena egy jelentése szerint egy Helio P65-ös lapka dolgozik a motorháztető alatt, amihez 4GB RAM és 64GB belső tárhely párosul. További említésre méltó adat még a méretes 6,1 colos FullHD+ felbontású OLED megjelenítő és a kijelző alá épített ujjlenyomatolvasó.  Az energiaellátásért pedig egy 3 500 mAh-ás akkumulátor felel majd, amit 15W-al tudunk tölteni.

Azonban nem a Samsung az egyetlen gyártó, aki középkategóriás mobillal jelent meg IP68-as tanúsítvánnyal. A Sony még az idei év elején jelentette be az Xperia 10 II-t, szintén három hátlapi kamerával (amiből az egyik telefotó) és teljes vízállósággal. Itt egy Qualcomm Snapdragon 665-öt kaptunk erőforrásként, azonban ezt meg is kellett fizetni, ugyanis €369-t (kb.: 130 000 Ft) kóstált. Nektek hogy tetszik a Samsung új középkategóriás mobilja? Írjátok meg nekünk kommentben!

 

Forrás: AndroidAuthority

 

Kapcsolódó cikkek:




Kommentek megjelenítése