A Huawei Mate 30 Pro hozhatja az év okostelefonos nagy durranását

Droidos pletykák   |   2019.09.17 - 21:00   |   Írta: SzavaRicsi   |   2977
17. szept A Huawei Mate 30 Pro hozhatja az év okostelefonos nagy durranását

Hétszer lassabb felvételeket készíthetünk a Huawei Mate 30 Próval, mint a jelenlegi legjobb okostelefonokkal.

Már csak két napot kell várnunk, hogy a Huawei leleplezze az idei mobilos zászlóshajóját, a Mate 30 Prót. A kínai cég ezidáig egészen jól rejtegette a mobil specifikációit, ám úgy fest, hogy a fináléban egy-két alkalmazott enyhén megnyitotta a csapokat, hiszen kiszivárgott néhány információ a Mate idei szériájáról.

Ezeket ma már összefoglaltuk egy cikk keretein belül, ám később kiderült még egy kulcs információ a mobilról. Mégpedig, hogy a Mate 30 Pro minden eddigi mobillal felvett lassítást többszörösen felülmúlhat.

A legújabb, szintén kínából érkező szivárogtatás szerint ugyanis a Mate 30 Pro akár 7680 FPS-es lassított felvételt is képes lesz rögzíteni. Bizony, ez nem elírás. Csak viszonyításképp, ez több mint hétszer annyi, mint amire a jelenlegi legjobbak képesek, hiszen a Sony és a Samsung mobiljai is „csak” legfeljebb 960 képkockát rögzítenek másodpercenként.

Persze érdemes kivárnunk, hogy ezt hogyan is oldja meg a Huawei, de az biztos, hogy a 7680 FPS-es pletyka még kíváncsibbá tett a holnap utáni bemutatóra.

Kapcsolódó cikkek:




Kommentek megjelenítése