Izgalmas újdonságok jönnek a Microsofttól

Droidos pletykák   |   2018.12.03 - 09:52   |   Írta: L Ferenc   |   2181
03. dec Izgalmas újdonságok jönnek a Microsofttól

Úgy tűnik, hogy a redmondi mamutcég jövőre megrázza magát és több érdekes új termékkel is előrukkol.

Az elmúlt időkben megannyi pletykát lehetett hallani azzal kapcsolatban, hogy hamarosan elárasztják majd a piacot a vadonatúj flexibilis okostelefonok. Nyílt titok, hogy az egyik első ilyen készüléket a Samsung hozza majd forgalomba, de a jelek szerint a Microsoft sem kíván lemaradni a mögötte.

A legfrissebb híradások arról szólnak, hogy a szoftveróriás várhatóan 2019 elején mutatja majd be azt az újdonságát, mely alaphelyzetben, vagyis csukott állapotban okostelefonnak néz ki, széthajtva pedig olyan, mint egy táblagép. A hibrid újdonságon értelemszerűen nem a halott Windows Phone OS teljesít majd szolgálatot, hanem a teljes értékű Windows enyhén módosított verziója. 

Ugyancsak jövőre érkezik majd az átdolgozott, vélhetően optikai meghajtó nélküli olcsóbb Xbox One játékkonzol, az áttervezett Sufrace Studio, az iPad Pro 12.9 új riválisa, valamint néhány új Surface laptop, melyben Intel helyett már AMD processzor rejtőzik. 

Kapcsolódó cikkek:




Kommentek megjelenítése