23. szept Melyik a legerősebb telefon? - AnTuTu és Geekbench

Melyik a legerősebb telefon? - AnTuTu és Geekbench

Tech Hírek           2018.09.23 - 16:25           Írta: Rácz Roland           2730

Évről évre egyre több csúcskategóriás telefont mutatnak be a gyártók, így joggal merülhet fel a kérdés, vajon melyik a legerősebb?

Fontos már az elején leszögezni, hogy a fent említett kérdés megválaszolásához most szigorúan csak a teljesítményt vesszük alapul az androidos csúcskészülékeknél. A top 10 telefont hasonlítjuk össze, olyan szempontok szerint, mint az egy és többmagos CPU teljesítmény, a 3D rendering, vagy éppen az akkumulátor idő.

 

 

Kisebb meglepetésként érhet minket a fenti kép, amelyen az AnTuTu benchmark eredményi láthatók, hiszen a 10 telefonból 7-et kínai gyártó készít, és az első 4 helyen csak kínai mobilt látunk. Egy újabb bizonyíték, hogy ma már teljesen mást jelent a "kínai" szó. Másik érdekesség ami szinte azonnal szemet szúr, hogy az LG vagy a Huawei által gyártott készülékek be sem kerültek a listába, noha előbbi márka nem volt messze tőle.

Hogy ez miért alakult így? Kicsit jobban megvizsgálva az eszközöket rájöhetünk, hogy az összes a Qualcomm processzorát, a SnapDragon 845-öt használja. Ez a tény számomra egyértelműen megmutatja, hogy az androidos mobilpiacon jelenleg melyik a legjobb CPU, és személy szerint ez miatt vagyok borzasztóan kíváncsi a legújabb Exynos, illetve a már sokat emlegetett első 7 nm-es Kirin 980 processzorra. Nem elhanyagolható továbbá a belső memória mérete sem. Korábban már említett első 4 helyezett mindegyike 8GB RAM-ot kapott. Ez az egyik oka a kicsit több mint 20 ezer pontos eltérésnek az első és az utolsó készülék között. Ha már viszont az okokat keressük, meg lehetne említeni a telefonok kijelzőinek különböző felbontását, akár csak a hűtéstechnológiájukat, hiszen ezek mindegyike szerepet játszik az eredmény alakulásában. A jobb hűtés következtében a processzor tovább tudja tartani a magasabb órajelet. Nagyon egyszerűen szólva ha magasabb az órajel, gyorsabb a processzor.

 

Az újabb képen már a Geekbench egymagos CPU teljesítmény pontszámait láthatjuk. Az első két eszközt leszámítva alig van eltérés a pontokban, és jórészt ugyanazok a telefonok szerepelnek, mint a korábbi listánkban, azonban van egy nagy különbség a két benchmark között. Míg a Huawei készülékeit az AnTuTu értékeli (csak nem kerültek be a top 10-be), addig a Geekbench a Huawei csalása miatt törölte ezen eszközök eredményeit az adatbázisból.

Visszatérvén a pontok kiértékeléséhez, észrevehetjük, hogy a Samsung saját chipje egymagos teljesítményben messze a legjobb, és ahogy a lenti képen látszódik, multi-core-ban sem kell szégyenkeznie. Mit jelent ez a gyakorlatban? Simábbak, egyenletesebbek az animációk, gyorsabban töltődnek be az applikációk és a váltás is gyorsabb közöttük.

 

 

Többmagos teljesítményt vizsgálva a Snapdragon 845 és az Exynos 9810 között minimális különbségekről beszélhetünk, mely olyannyira kicsi, hogy a gyakorlatban nem is érezzük hatását.  3D megjelenítésben viszont a Qualcomm processzoránál nincs jobb, sőt,  kifejezetten messze van tőle az Exynos 9810, nem is beszélve a Kirin CPU-ról, melynek a 3D-s teljesítménye az achilles sarka. Ezt leginkább például a hardverigényesebb játékok FPS számain láthatjuk. Nem véletlen fókuszál ennek növelésére a Samsung és a Huawei is.

 

 

Végezetül pedig az üzemidő. Az egyik legrosszabb tulajdonsága talán a mai telefonoknak az, hogy naponta tölteni kell őket. Általánosságban elmondható, hogy a gyártók növeljék az akkumulátor nagyságát és attól majd az eszköz is tovább bírja, de sajnos ez nem ilyen egyszerű. Minél nagyobb egy telefon kijelzője, felbontása, nagyobb a fényereje, annál hamarabb merül le, és akkor a benne található CPU-ról még nem is beszéltünk, mely szintén minél erősebb, annál többet fogyaszt. A nagyobb kapacitású akkumulátor pedig jócskán nagyobb mérettel és hőtermeléssel jár, amik újabb problémákhoz vezetnek. Éppen ezért üzemidőben a legjobbak között a régebbi és a középkategóráis proceszzorral ellátott mobilokat találhatjuk.

 

Forrás: AnTuTu, Geekbench

Kapcsolódó cikkek:




Kommentek megjelenítése
Több Android hír
17. okt

Összecsukható tableten dolgozhat az LG és a Lenovo

Tech Hírek

Új piacot nyitna az LG és a Lenovo félbehajtható eszköze a tabletiparban.

Bővebben

17. okt

Bemutatkozott a Huawei Mate 20 és a Mate 20 Pro

Tech Hírek

Tripla kamera, óriási akkumulátor és minden, amit el tudtok képzelni.

Bővebben

Cikkek, amik tetszhetnek
31. dec

Titkos Android-kódok

Tech Hírek

Rengeteg kód, amivel többet tudhatunk meg eszközünkről.

Bővebben

05. máj

Hozd ki a legtöbbet a telefonodból! - Tippek és trükkök nem csak profiknak

Tippek és trükkök

A fejlesztői lehetőségeket lehet, hogy a profiknak tervezték, de ez nem azt jelenti, hogy az átlagos felhasználók ne élvezhetnék ki az előnyeit. Most 5 érdekességet fogok nektek mutatni, amit ti is kö..

Bővebben