Az Apple-t már a dobogóról is letaszították

Tech Hírek   |   2019.08.09 - 10:41   |   Írta: L Ferenc   |   786
09. aug Az Apple-t már a dobogóról is letaszították

A kínai gyártók nyomásának a jelek szerint még az Apple sem képes ellenállni.

Az IHS piackutató cég legfrissebb jelentése szerint az idei esztendő második negyedévében világszerte mintegy 331,2 millió okostelefon talált gazdára, ami az előző esztendő hasonló időszakához képest 3,6 százalékos csökkenésről tesz tanúbizonyságot.

A piacot változatlanul a Samsung uralja, mely dél-koreai cég 21-ről 23 százalékra növelte részesedését. A második helyen a Huawei tanyázik, a kínai vállalat egy év alatt 16-ról 18 százalékra javított. A képzeletbeli bronzérem az ugyancsak kínai Oppo nyakában lóg, mely cég 9-ről 11 százalékra növelte piaci részesedését.

Ebből könnyen kikövetkeztethető, hogy az Apple kiszorult a világ három legnagyobb okostelefon-gyártója közül. Az amerikai vállalat részedése az elmúlt időkben 12-ről 11 százalékra olvadt, így az iOS-es készülékek forgalmazója most már csak a negyedik helyet tudhatja magáénak.

Ezt követően a Xiaomi (10 százalék), a Vivo (9 százalék), az LG (3 százalék) és a Motorola (3 százalék) következik a sorban.

Kapcsolódó cikkek:




Kommentek megjelenítése