2020-ra csúszhat a Samsung Android 10 frissítése

Tech Hírek   |   2019.11.28 - 11:43   |   Írta: L Ferenc   |   314
28. nov 2020-ra csúszhat a Samsung Android 10 frissítése

A dél-koreai gyártó várhatóan csak jövőre adja ki a sokak által várva várt frissítéseket.

A Samsung közelmúltban érkezett csúcskészülékei Android 9-es operációs rendszerrel láttak napvilágot, és nyílt titok, hogy a vállalatnál már jó ideje folynak az Android 10-es fejlesztések. Ennek kézzel fogható eredménye a már számos kiadást megélt béta állapotú publikus Android 10 kiadások, de a legtöbb felhasználót persze az érdekli, hogy mikor érkezik meg a készülékére az első stabil és úgymond végleges Android 10 frissítés.

Eddig abban lehetett bízni, hogy az S10-es és Note10-es telefonokra még az idei év vége előtt megérkezik a számos újdonságot hozó végleges Android 10 update, most azonban nagyon úgy néz ki, hogy erre csak 2020 elején kerül majd sor. 

A Samsung izraeli és indiai részlege is arról számolt be, hogy az említett 2019-es készülékek várhatóan 2020 januárban frissülnek majd Android 10-re, és előreláthatólag nem sokkal később érkezik majd a 2018-ban kijött S9-esek, illetve a Note9 Android 10-es frissítése is.

Kapcsolódó cikkek:




Kommentek megjelenítése