Ticwatch Pro – Első benyomások

Tesztek   |   2019.08.04 - 16:28   |   Írta: ARPII   |   801
04. aug Ticwatch Pro – Első benyomások

Egy remek óra, amit nem sokan ismernek.

Sajnos az Androidos okos órák még mindig le vannak maradva kb. egy évvel az Apple-től, de már nagyon jól haladunk. Sok okos órát próbáltam már, Xiaomi, Huawei, Samsungot ugyan csak boltban, de abból már az is sok volt, és egyik sem volt az igazi. Ezért rákerestem az interneten, hogy melyik a legjobb androidos okosóra, és hát nem nagy márkákat hozott ki, mint az előbb említettek, hanem döntő többségben Őt, a Ticwatch Pro-t. Így arra gondoltam, hogy adjunk neki egy esélyt, és meg kell mondjam, nem csalódtam.

 

Kezdjük talán a csomagolással, egy rendkívül igényes fekete dobozt kapunk, amin találunk pár infót. Kezdve azzal hogy Androidos WearOS operációs rendszert kapunk az órán, amivel szemben nekem nagyon nagy elvárásaim vannak, illetve Google Asszisztens is van az órában, több mint ezer számlappal, IP68-as vízállósággal, NFC-vel és még sorolhatnám. Amikor kinyitjuk a dobozt, egyből az óra mosolyog vissza ránk, ami egy klasszikus kerek formát kapott kettő fizikai gommbal és bőr szíjjal. Ezen kívül akad még itt egy mágneses töltő és egy kis papírmunka.

 

Lássuk akkor magát az órát, a fém ház és ez a szíj abszolút prémium érzetet ad, valamint nagyon mutatós is. Ami miatt viszont igazán különleges ez az eszköz, az a kettő kijelző, nem nem egymás mellett, hanem egymás alatt. Felül egy LCD megjelenítőt kapunk, ami állandó jelleggel mutatja az időt, de amint magam felé fordítom az órát, megjelenik az alatta lévő Amoled kijelző, gyönyörű színekkel. Ebben az az igazán jó, hogy állandóan látjuk az időt, nem csak akkor ha egy gesztussal felébresztjük a kijelzőt. Tudom ez más óráknál is lehetséges, viszont ott az egyedüli panel sokkal többet fogyaszt, így biztos nem fogjuk bírni egy napnál tovább, ha az Always On módot bekapcsoljuk. Vele viszont körülbelül kettő napig nem kell a töltőhöz fordulni, Essential módban pedig akár harminc napig is kitart. Ilyenkor csak az LCD kijelző működik, amin ugyanúgy láthatjuk az időt, a dátumot, a lépéseinket, sőt még a pulzusunkat is. Ez azt jelenti, hogy ez a kis cucc szinte képtelen lemerülni. Én abszolút egy óracentrikus ember vagyok, nem tudok nélkülük élni, és ha lemerül az okosórám akkor elvesztem az elsődleges feladatát, vagyis hogy mutassa az időt, így viszont ez sosem fordulhat majd elő.

 

A WearOS egyszerűen zseniális, a legjobb operációs renszer amit eddig használtam órán, és itt nem is piszkáltak bele mint más gyártóknál, csupán a saját alkalmazásaikat is hozzáadták a repertoárhoz. Minden fontos appunk itt van egy helyen, Spotify, Messenger, még a Shazam is. Valamint telefonálni is tudunk vele, ami egy szörnyen hasznos funkció szerintem. Amennyiben felkeltette az érdeklődéseteket ez az óra, akkor ezen a linken Ti is hozzájuthattok, hamarosan pedig érkezek majd egy tartós teszttel is, ahol minden apróságra kitérek majd.

 

Kapcsolódó cikkek:




Kommentek megjelenítése